2018

Japánban...

Japánban...

A hőség napja

2018. augusztus 02. - C17

augusztus 2.

Ma Kyotó volt a cél. Sok szép és érdekes látnivalóval. De aztán nap közben muszáj volt a tempón csökkenteni, mert:

Mivel az utcákon árnyék csak elvétve volt, így csak úgy lehetett elviselni a hőséget és a tűző napot, hogy minden ötödik boltba bementünk, hogy hűsöljünk egy kicsit. Így a tervezettnél kevesebb helyre mentünk el és a tervezettnél lényegesen több vizet és egyéb folyadékot ittunk. (Igen itt is minden sarkon egy italautomata, egy félliteres víz 100-110 jen azaz 250-270 Ft.)

A háztól nem messze láttunk helyi játszótereket, amik a 80-as éveket idézik a betoncsúszdával.

 

A tömegközlekedés itt is eléggé népszerű, így aztán van is tömeg, ami közlekedik.

 

Kyotóban van az ország második legnagyobb vasútállomása megnéztük belül és kívül.

 

Aztán felsétáltunk a Kijomizu templomhoz. (A fel- és a lefele vezető út, valamint a fenti séta volt a leginkább kimerítő a napban. Az út mellet végig voltak légkondicionált boltok, viszont fent csak az árnyék és a gyenge szellő segített elviselni a meleget.)

 

Persze a főtemplom éppen felújítás alatt van, így azt kívülről csak képen láttuk, de a többi rész tényleg nagyon szép.

 

 

 

A lefele vezető úton láttunk Sintó-szentély előtt kerekező japán postásokat.

 

Azután csatlakozott hozzánk egy japán kislány. 

 

Kyotói utcakép a magyarok nagy találmányával. (Na mi az?)

 

(Megfejtés: transzformátorok)

Kyotói utcakép transzformátorok nélkül

 

Kyotói utcakép a hozzánk csatlakozott japán kislánnyal

 

Kyotói utcakép dorival

 

Kyotói folyópart

 

 Ezután még volt pár látványosság a listánkon, de inkább hazabuszoztunk, hogy erőt gyűjtsünk a következő naphoz.

Áronnal még bicajoztunk egyet, aztán palacsintával zártuk a napot, hogy együnk végre valami rendeset is. :)

Napi érdekességek:

Bicikli: A házhoz tartozik négy darab kerékpár, amit tudunk is használni. Sajnos a gyerekülés 15 kg-ig használható, így családilag nem tudunk kerekezni, de azért teszteljük ha lehet. Nagyon nehéz folyamatosan a bal oldalon haladni, az ember valahogy ösztönösen a jobb oldalra tekerne. 

Busz: Kyotóban a fő tömegközlekedési eszköz a busz. Két busztársaság van, de lehet közös napijegyet venni. Felszállni mindig a hátsó ajtón kell, a jegyet/bérletet pedig a sofőrnek kell megmutatni leszálláskor, illetve fizetni is leszálláskor lehet.

Édes ízek: Mindenből van piros szőlő ízű - Fanta, Kit-kat, cukorka, rágó, fagyi...
Semmilyen ízű sütik: sok sütit lehet nálunk kapni aminek gyakorlatilag nincs is íze
Macha ízű minden: Ez egy teaféle, amit nagyon szeretnek, és a korábban a szőlőnél felsoroltakhoz hasonlóan sokféle termék létezik belőle.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rcsj.blog.hu/api/trackback/id/tr5514158019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása